április
Szóval pár szót a beregszászi konferenciáról. Az odautazás kalandos volt, de megérte. Sok hazai és kárpát medencei kutatóval beszélt Gergő. Közben a pécsi konferencián is részt vette, e-poszterrel, vagyis elektronikus poszterrel. Eddig a posztert általában kinyomtatva vittük, kifüggesztettük és ottácsorogtunk mellette, hogy az érdeklődőket elcsípve tudjunk beszélgetn róla. Most kivetítették (költséghatékony megoldás) és néhány mondatban el is tudtuk mondani, hogy miről szól. Ez sokkal jobb megoldásnak tűnik, mintha csak ott kellne állni mellette, és azt hiszem mindenki számára érdekesebb is. Közben beküldtük újra az egyik kéziratot egy másik újsághoz, remélem most elfogadják. Honap után pedig Szegeden kezdődik a doktoranduszok számára tervezett konferencia, amin szintén részt veszünk. Az utiköltséget megspórolva :-) . A mérések folytatásához most már atoxikológiai kitek kellenének, de sajnos a beszerzésük eléggé hosszadalmassá vált. Remélhetőleg néhány héten belül itt leszbek és tudjuk folytatni a munkát.